Poemas en húngaro
Traducciones de Imreh Andras
Valamit visz az esővíz
A vihar pusztító fagottja tutul a világ háztetőjén
A konyhában keresem ölelésed
de mind összepakoltad és elvitted magaddal
Szól a rádióban egy sláger fogalma sincs hogy
mi a színtiszta kék amit annyit emleget
Hová mehettek ünnepelni
a madárkák és a barátok?
Miért sír a ház miért nyögnek kétségbeesetten a fák?
Az esőben folyó lett minden út
és én nem tudok úszni
a zivatar
romjaimat veri
majd bezárt kapud keskeny küszöbéig sodorja tetemem
Lo que trae la lluvia
La tormenta ejecuta su derruido fagot sobre el techo del mundo
Busco en la cocina alguno de tus abrazos
pero todos los empacaste y los llevaste a tu otro hogar
En la radio suena una canción que desconoce
el verdadero azul que tanto nombra
¿A qué celebración se marcharon
los pajaritos y los amigos?
¿Por qué llora la casa y los árboles gimen su desesperación?
La lluvia ha convertido en ríos los caminos
y yo no sé nadar
esta tormenta
azota mis ruinas
y acabará por arrastrar mi cadáver hasta el estrecho quicio de tu puerta cerrada
Az utca dicsérete
Szinte fájnak a galambtalan utcák,
és untatnak, amik valahová vezetnek
Azok tetszenek, amik képesek
őrizni a lépések titkait
Ha magunkra hagynak engem és az utcát,
bánom hogy nem vagyok csavargó
S ha az utcákon rád emlékezem,
már nincsenek az utcák, az árnyékok, csak a vágy van,
hogy legyen az idő egy köves utca,
és hogy rajta az ajtó te legyél
Callegírico
Me dan pena las calles sin palomas
y me aburren las que van a alguna parte
De las calles prefiero las que saben
conservar el secreto de los pasos
Cuando estoy cara a cara con la calle
me entristece no ser un vagabundo
Y cuando por las calles te recuerdo
ya no hay calles, ni sombras, sólo anhelo
de que el tiempo sea una calle pedregosa
y que vos seás la puerta a su costado
Árapály
Sosem ébredtem a tengerparton gyerekkoromban
Gyerekkoromban a legeslegóceánibb, úgy emlékszem, a kék ég végtelen tükre volt
A kezén csontos csókjaim és annak örülök hogy holnapra mindez csak eleven emlék
Vak régész, magolom a körvonalait
Szívemmel hallgatom a vére lüktetését
Megörökítem a pillanatot, mikor tenyere felhőt emel az ég felé
Mert holnap újra beköltözöm
kéjesen hullámzó hasába
Marea
De niño, nunca desperté frente al mar
De niño, lo más oceánico que recuerdo es el color azul y su espejo infinito
Tengo sus manos entre mis huesudos besos y disfruto de saber que mañana serán tan solo un vívido recuerdo
Como arqueólogo ciego memorizo sus líneas
Con mi corazón escucho el palpitar de su sangre
Inmortalizo el instante en que una nube brota de sus palmas
Porque mañana de nuevo habitaré
el voluptuoso vaivén de su vientre
Áldassék a nő
Wilfredo Peñának, aki ismeri ezeket a mélypontokat
Fekete fecskéimet vidd magaddal
(nem ismerik a macskák egy gyerek bánatát)
Derítsd ki melyik vonatról maradt le ez a búcsú
amit úgy hagysz mai itt mint egy vietnámi csapdát
Ne kérd hogy írjak
mert nem jó postás a halál
Minden nap készen állok hogy elfelejtselek
hogy úgy vezessem a lelkem mint egy éjféli taxit
Na menj
Ne hagyd égve a villanyt
Hogy ne csillogjon semmi más
csak a hiányod
Bendición De Mujer
para Wilfredo Peña,
quien conoce de estos trances.
Llevate mis oscuras golondrinas
(los gatos no conocen la tristeza de un niño)
Indagá de qué tren se desprendió ese adiós
que hoy me dejás como una trampa vietnamita
No me pidás que te escriba
porque la muerte es mala recadera
Estoy dispuesto a olvidarte todos los días
dispuesto a conducir mi alma como un taxi a medianoche
Ahora andate
No olvidés apagar todas las luces
Que lo único que brille
sea tu ausencia
Mikor El Salvadorban este tíz van, máshol pedig szabadság
Megyek szerelmem
ez az éjszaka a farkasoké
ha nem érek haza
majd megtalálsz
a hajnal
romjai közt
Cuando en El Salvador son las diez de la noche y en otra parte hay libertad
Amor mío me voy
la noche se entrega a los lobos
y si no logro llegar a casa
me encontrarás
entre los escombros
de la madrugada
Valamit visz az esővíz
A vihar pusztító fagottja tutul a világ háztetőjén
A konyhában keresem ölelésed
de mind összepakoltad és elvitted magaddal
Szól a rádióban egy sláger fogalma sincs hogy
mi a színtiszta kék amit annyit emleget
Hová mehettek ünnepelni
a madárkák és a barátok?
Miért sír a ház miért nyögnek kétségbeesetten a fák?
Az esőben folyó lett minden út
és én nem tudok úszni
a zivatar
romjaimat veri
majd bezárt kapud keskeny küszöbéig sodorja tetemem
Lo que trae la lluvia
La tormenta ejecuta su derruido fagot sobre el techo del mundo
Busco en la cocina alguno de tus abrazos
pero todos los empacaste y los llevaste a tu otro hogar
En la radio suena una canción que desconoce
el verdadero azul que tanto nombra
¿A qué celebración se marcharon
los pajaritos y los amigos?
¿Por qué llora la casa y los árboles gimen su desesperación?
La lluvia ha convertido en ríos los caminos
y yo no sé nadar
esta tormenta
azota mis ruinas
y acabará por arrastrar mi cadáver hasta el estrecho quicio de tu puerta cerrada
Az utca dicsérete
Szinte fájnak a galambtalan utcák,
és untatnak, amik valahová vezetnek
Azok tetszenek, amik képesek
őrizni a lépések titkait
Ha magunkra hagynak engem és az utcát,
bánom hogy nem vagyok csavargó
S ha az utcákon rád emlékezem,
már nincsenek az utcák, az árnyékok, csak a vágy van,
hogy legyen az idő egy köves utca,
és hogy rajta az ajtó te legyél
Callegírico
Me dan pena las calles sin palomas
y me aburren las que van a alguna parte
De las calles prefiero las que saben
conservar el secreto de los pasos
Cuando estoy cara a cara con la calle
me entristece no ser un vagabundo
Y cuando por las calles te recuerdo
ya no hay calles, ni sombras, sólo anhelo
de que el tiempo sea una calle pedregosa
y que vos seás la puerta a su costado
Árapály
Sosem ébredtem a tengerparton gyerekkoromban
Gyerekkoromban a legeslegóceánibb, úgy emlékszem, a kék ég végtelen tükre volt
A kezén csontos csókjaim és annak örülök hogy holnapra mindez csak eleven emlék
Vak régész, magolom a körvonalait
Szívemmel hallgatom a vére lüktetését
Megörökítem a pillanatot, mikor tenyere felhőt emel az ég felé
Mert holnap újra beköltözöm
kéjesen hullámzó hasába
Marea
De niño, nunca desperté frente al mar
De niño, lo más oceánico que recuerdo es el color azul y su espejo infinito
Tengo sus manos entre mis huesudos besos y disfruto de saber que mañana serán tan solo un vívido recuerdo
Como arqueólogo ciego memorizo sus líneas
Con mi corazón escucho el palpitar de su sangre
Inmortalizo el instante en que una nube brota de sus palmas
Porque mañana de nuevo habitaré
el voluptuoso vaivén de su vientre
Áldassék a nő
Wilfredo Peñának, aki ismeri ezeket a mélypontokat
Fekete fecskéimet vidd magaddal
(nem ismerik a macskák egy gyerek bánatát)
Derítsd ki melyik vonatról maradt le ez a búcsú
amit úgy hagysz mai itt mint egy vietnámi csapdát
Ne kérd hogy írjak
mert nem jó postás a halál
Minden nap készen állok hogy elfelejtselek
hogy úgy vezessem a lelkem mint egy éjféli taxit
Na menj
Ne hagyd égve a villanyt
Hogy ne csillogjon semmi más
csak a hiányod
Bendición De Mujer
para Wilfredo Peña,
quien conoce de estos trances.
Llevate mis oscuras golondrinas
(los gatos no conocen la tristeza de un niño)
Indagá de qué tren se desprendió ese adiós
que hoy me dejás como una trampa vietnamita
No me pidás que te escriba
porque la muerte es mala recadera
Estoy dispuesto a olvidarte todos los días
dispuesto a conducir mi alma como un taxi a medianoche
Ahora andate
No olvidés apagar todas las luces
Que lo único que brille
sea tu ausencia
Mikor El Salvadorban este tíz van, máshol pedig szabadság
Megyek szerelmem
ez az éjszaka a farkasoké
ha nem érek haza
majd megtalálsz
a hajnal
romjai közt
Cuando en El Salvador son las diez de la noche y en otra parte hay libertad
Amor mío me voy
la noche se entrega a los lobos
y si no logro llegar a casa
me encontrarás
entre los escombros
de la madrugada
4 Comments:
LA FAMILIARIDAD CON QUE ESCRIBES ES MUY BUENA, EL VERSO LIBRE ES MUY ENRIQUECEDOR, ES TU DON.
Lindos poemas que recorren el alma!. Qué es ser un turista para usted? y qué encuentra cuando es turista? Espero su respuesta.
AAAAH RESPONDEME EN EL BLOGGER!
En la vida uno elige amarrarse a la tierra y sufrirla, o solamente ver el paisaje y pasar de largo. El poeta no puede ser turista, conoce cada piedra de su camino, cada río, cada insecto, cada beso y cada sueño.
Publicar un comentario
<< Home